Nézem ezt a "fergeteges" szilveszteri tévéműsort. Azért ez nem semmi. Ilyenkor értem meg mindig, miért nem nézek tévét. Egész egyszerűen szörnyű. Igénytelen és unalmas.
Mégis. Valahogy néhány dolgot jól csinálnak. A TV2 az RTLKlubbal versenyezve zenei gálát ad. A zenét majdnem mindenki szereti. Emlékeket, érzéseket ébreszt és kibontja a lelkeket hétköznapi kalitkájukból. Velem sincs ez máshogy. Máté Péter számát adták épp most. Sajnos ez életem eddigi legrosszabb emlékét hozta vissza. Édesapám temetésén hallgattunk Máté Pétert. Szerettem. Régen. Ma már nem hallgatom. Azt hiszem, ez érthető.
2007 van. Legalábbis nálunk. Furcsa dolog, hogy a világ minden táján ünnepelnek és mindenki máskor. Azt hiszem sosem fogom megérteni az időeltolódást. Na de nem ez az egyetlen dolog, amit nem értek, tehát végülis lényegtelen. 13 rövid napom maradt ebben az időzónában. 14-én Londonba költözöm, a világ egyik legnagyobb, legszínesebb és legnyüzsgőbb városába. Nagyon félek és nagyon várom. Percenként változik a hangulatom aszerint, hogy éppen mennék vagy maradnék.
Most a Heal the World megy. Bár ez nem az az előadásmód, amit igazán díjazni tudnék, de mégis. Eszembe vagy inkább szívembe jutattja azokat az éveket, amikor még tiszta lelkű kamasz voltam. Akkor határoztam el, hogy egy kicsit jobbá teszem a világot. Talán kicsit sikerült is, de még rengeteg dolog maradt, ahogy sok-sok hosszú évem is.
